A puszta (Hortobágy) Száraz fű szálára ereszkednek reggelente hűvös harmatcseppek, megrebben a hőség tovalobban, másnap ismétlődik szakadatlan. Már fáj a Föld arca, összerepedt, sóhaja sem hallik csöndbe rekedt, kőkeményre száradt szik agyagon, sárba kövült, régi, sok patanyom. Talaj felszín durva, éles, kemény, mint tört, kidolgozott érdes tenyér. ...varázsképet hímez a délibáb, gyönyörű vagy így is, ó, Hortobágy! | ||
